A szexuális fejlődés a születés pillanatában elkezdődik, még ha nem is tudatosan. Ahogy a gyermek látja szülei viselkedését, formálódni kezd a párkapcsolatokról alkotott fogalma. A szülők mintaként szolgálnak a nemi szerepek megélésében, valamint az érzelmek, a szexualitás és a gyengédség kifejezésében is. Azzal, ha nem beszélnek a szexualitásról (például nem nevezik meg a nemi szerveket), ugyanúgy tanítanak valamit (ebben a példában a hallgatást a gyermek a kényelmetlenség jeleként értelmezheti). A tágabb környezet például az óvodástársak vagy a saját és mások teste iránti kíváncsiság szintén befolyásolja a szexuális szocializációt.

A szexualitásról való ösztönös tanulást érdemes aktív, tudatos neveléssel kiegészíteni, mert ez segít a téma normalizálásában. Ha a gyermek kérdéseire életkorának megfelelő, őszinte válaszokat adunk, azt közvetítjük, hogy a szexualitás az élet pozitív és örömteli része. Ez a megközelítés segít az egészséges testkép kialakulásában, a testrészek helyes elnevezésében, a társadalmi szabályok megértésében és mások határainak tiszteletben tartásában. Emellett képessé teszi a gyermeket saját határai felismerésére és kifejezésére, azaz arra, hogy tudjon nemet mondani és segítséget kérni. Ebben az értelemben a szexuális nevelés valójában társadalmi nevelés, amely a határhúzás tanításával a visszaélések megelőzésének egyik leghatékonyabb eszköze.